2011. november 23., szerda

A fedezék másik oldalán...

Mivel már nagyon közel a megjelenés, szeretnénk meglepni titeket egy kis kedvcsinálóval a lehető legtöbb kasztról, a lelkes tesztelők tapasztalatai alapján. Az első ilyen cikk írója Szóda, aki a Smugglert mutatja be nektek. Jó szórakozást, és köszönjük Szóda!

A smugglert mutatom ma be nektek,az első húsz szintet. Tehát, ami nem újdonság számotokra, hogy a smuggler az új cover system egyik használója. Javarészt ezt használja, nem fog szolozni mint más kasztok.


Képességeit két csoportra oszthatjuk: amelyeket csak a fedezék mögül lehet használni és amelyeket csak fedezék nélkül. Persze van egy közös része is ennek a csoportnak, de elhanyagolható. Én a gunslinger AC (kétkezes fegyverhasználat, DPS AC) azon belül is inkább Sharpshooter-re szakosodtam így ebből a szemszögből tudom mondani majd a dolgokat. Persze az első 10 szint azonos, itt kapjuk meg az képességek javát, ami jellemző egy kasztra. Leginkább az jellemző a smuggler-re, de főleg erre az ágára, hogy a megfelelő távolságot tartsa meg az ellenségektől. Össz-vissz, két olyan képessége van ami közelharci: a tökönrúgás, valamint a puskatussal való ütés.

Egy pár cc-je is van, mint például a fénygránát, thermo gránát illetve sabotage charge, amik még sebzik is az ellent. Két buff képessége van, egyet alapból kapunk (Lucky Shot), a másikat pedig 14-15-ös szinten. Ez utóbbi (All In) egy percig heal-el és 20 perces cd-je van. Egy non-combat sprintet, mint 30% sebességnövelőt 14-15-ös szinten kapjuk meg. Ez úgy Coruscanti küldetéseink végefelé lesz, amely Tarison nagyon nagy szolgálatot fog tenni. Ott hihetetlenül nagy távok vannak - az előző két bolygóhoz képest. Csak egy megjegyzés erejéig írom le, hogy a cover systemnél 5. szint után - amikor megkapjuk a portable covert - érdemes odafigyelni, hogy esetleg van-e közel hozzánk egy cover, mert akkor ha rányomjuk, hogy bújjon  fedezékbe, akkor oda fog gurulni, hiába lenne az aktuális pozíciónkban egy portable cover.


Ami a válaszokat jelenti, három féle van. A segítőkész, a laza, és a bunkó. Amikor a questeket akarjuk elfogadni, akkor a segítőkész megmarad, jön hozzá a pénzéhes, és a küldetés elutasítása. Végig érződik, hogy nagyon lazára veszi a dolgokat. Oda mondogat valamit a beszélgető-partnerének, fittyet hány mások érzéseire, illetve csak a zsíros kreditek érdeklik. Aki tart a fő sztorivonal párbeszédeitől, hogy nem fogja tudni megérteni, megnyugtatom, hogy még nekem is sikerült megértenem, pedig enyhén szólva sem vagyok jó angolból. Mellék küldetéseknél persze lesznek olyanok, amiket nem mindig lehet elsőre megérteni, de van időd visszaolvasni, így meg tudod érteni a dolgokat. Egy dologra nem árt vigyázni, hogyha sok küldetést veszünk fel, teljesítjük, majd megyünk leadni, nem árt ha tartunk egy kis szünetet a leadások között, mert nem fogod tudni hova rakni a dolgokat, ha már az 5. NPC-hez baktatsz oda, hogy leadd a küldetést. Pedig érdekes információkat, jó sztorikat lehet tőlük hallani.


Még amit nagyon jól megcsinált a Bioware, az a companion. Mint régebben vagy máshol esedékes (volt), a companion nem egy kolonc a nyakunkon aki behúzza a mobokat és nem győzünk káromkodni, hogy mennyire buta. Itt tényleg megcsinálták okosra, azaz, ha fénygránátot dobok, akkor nem kezdi el tovább lőni a mobot -amivel kihozza a stun-ból - hanem megvárja, hogy melyikre tüzelek és ő is azt kezdi el lőni, majd amikor vége a stun-nak akkor kezdi el a többit is. Corso személyében pedig megtalálták azt a társat, aki a legjobban kell: egy ranged tankot. Elsőnek el kellett fogadnom, hogy van, aki nálam többet sebez és nagyobb a hp-ja, de mivel megszoktam a másodhegedűs szerepet, jól tudtam alkalmazkodni. Amit hiányolok a companion rendszerből, az csupán az, hogy nem lehet adni a companionnak medpack-ot, pedig az nagyon kellene. Egyetlen heal képességgel, 20 perces cd-vel, hihetetlenül kellene olykor-olykor. Bár az is lehet, hogy ezzel akarnak arra invitálni a fejlesztők, hogy a heroic questeket (amiből nagyon sok van) ne egyedül szolozzam végig. C2N2 az a droid, amit kapunk a hajóhoz, ellenben Corse teljes ellentétje. Egyszer vittem magammal heroic questbe, hogy hátha, egy healerrel azért mégis csak könnyebb dolgom lesz mint egy tankkal. Tévedtem. Az 10-15 másodperc után odarohant egy mobhoz, és önmagát kezdte el heal-elni, hiszen vészesen fogyott az élete. 10 másodpercig bírta, utána megölték, majd rá engem is. Mivel nem tudtam meg, hogy lehet-e távolsági fegyvert adni a kezébe - még a sima pisztolyokat sem lehet - így óva intek mindenkit a használatától, csak ha van melee tank, és neki nincs healer-re -azaz nem érte el a 15-ös szintet amikor már megkapja a hajót.

Apropó hajó. Sok-sok mod lehetőséget kapunk amivel technikailag javítani tudunk rajta. Mivel még nem találtam semmilyen mod-ot, ezért arról, hogy mennyire változik meg a külleme és a teljesítménye, nyilatkozni nem tudok.

Kinek ajánlom a Gunslingert:
- akik el tudják viselni, hogy a társuk jobb és szükségük van rá
- akik el tudják viselni és meg tudják érteni a smuggler laza stílusát
- akik el tudják képzelni az életet heal nélkül is

3 megjegyzés:

  1. sziasztok, a healer driod amit a hajóhoz kaptok, minden kasztnak jár.

    Pl. sith warrior és inquisitor is kap egyet csak más a neve ( r2-v2 vagy vmi ilyesmi).

    Ha a szakmád nem olyan, hogy tudsz gyértani droidos cuccokat nehéz felöltöztetni ( legalábbis tényleg az első 20 szinten alig találtam vmit), de érdemes.

    Énis abba a hibába csöppentem, hogy Khem Val-t untam ( SI-nek meele tank-ja, ami nagyon erős ) és kiprobáltam a droidot, hát ne tudjátok, hogy az a dps kiesés mennyit számit, és a driod nem healel olyan sokat, hogy simán behuzhatod cc nélkül a mobokat és tankolhatsz (SI-ként light armorban).

    Végig kite-olnom (futsz nagy körben kb. és csak instant képességeket használsz)kellet egy standard boss-t, hogy legyőzzem, míg khem vallal sima ügy bármit solozni, heroic q-kat is.

    De szerintem ez késöbb lehet jobb lesz amint felöltözteted a healer droidodat is. Addig meg folyamatosan küldheted szakmázni, legalább arra jó :p.

    Apropó szakma, sokat számít, scynthweavingot vettem fel, ezzel lehet light/medium és heavy armort is gyártani, és nagyon sokat dob, khem val-t is jól fel tudtam öltöztetni mindig.

    ------------------------------------------

    Ami még érdekes, sok daily quest van (heroic is), már lvl 1-től is szinte. Kezdő bolygókon is, amiket érdemes mindig letolni mert bolygó token-t adnak, és kb. flashpointokon és pvp-n kívül onnan lehet a legtöbb és legtöbbfajta geart beszerezni.

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen a kiegészítést! :) Jól hangzik..

    VálaszTörlés
  3. Részemről a "nem tetszik" a classnak szól, a leírás nagyon jó!

    VálaszTörlés